2018. jan 31.

Wesley Snipes negyedszer is Penge lehet?

írta: agn.f
Wesley Snipes negyedszer is Penge lehet?

penge-1.jpg

A napokban számos filmklasszikus folytatásáról érkezett hír, így ezalól a Penge sem lehet kivétel. Bár még nem tudni, hogy a Marvel Studio-nak mik a tervei a franchise-al, az biztos, hogy a film főszereplője, Wesley Snipes szívesen folytatná a projektet. 

Az 1998-ban indult nagy sikerű franchise összes három rész élt meg, így valószínűleg sokan örülnének, ha ismét láthatnák a vámpírvadász történetét. A film jogai 2014-ben visszakerültek a Marvelhez, akik azóta nem nyilatkoztak a filmmel kapcsolatban. Azonban úgy tűnik Wesley Snipes már készen áll a szerepre. Egy nemrég adott interjúban nyilatkozott arról, hogy szívesen visszatérne a Penge 4. részében.

„Teljesen nyitott vagyok minden lehetőségre. Ha a Penge 4 elkészülne, akkor mindenképpen tárgyalnék az ügyről. De ha más karaktert kéne eljátszanom a Marvel Univerzumban, abban is szívesen benne lennék.”

Az üggyel kapcsolatban a Marvel Studio elnöke, Kevin Feige is nyilatkozott egy tavalyi interjúban. A Marvel-nek az első sikere az X-Men mellett a Penge volt, így van rá esély, hogy ismét viszontláthatjuk a klasszikus karakter a mozivásznon.

„Szerintem Penge egy igazi legendává vált és izgalmas lenne viszontlátni a karaktert a jövőben”

Az már más kérdés, hogy a most 55 éves színész mennyire bírná az ezzel járó rengeteg edzést. Mindenesetre a rajongók többsége nagy lelkesedéssel fogadná a színész visszatérését.

penge-2.jpg

Forrás: movieweb.com

Képek forrása: imdb.com

Szólj hozzá