2018. már 07.

Minden idők legdrágább mozifilmjei!

írta: agn.f
Minden idők legdrágább mozifilmjei!

Filmet készíteni sosem olcsó mulatság, főleg, ha nagyszabású projektről van szó. Egy alkotás költségeit sokszor nehéz megállapítani az adók és a plusz kiadások miatt, így különböző oldalakon eltérő bevételi számokkal találkozhatunk. Az IMDb most mégis megkísérelte összeállítani a legdrágább filmek listáját, melyet mi is bemutatunk Nektek.

Titanic (1997) - $200 millió

A ma már 21 éves filmre bőven költöttek a készítői. Főként a látványos díszletek kerültek sokba, hiszen akkor még a green box ismeretlen fogalom volt. A film végül  ennek sokszorosát hozta vissza.

draga-1.jpg

Harry Potter és a félvér herceg (2009) - $250 millió

A 6. Harry Potter-film magas költségvetését részben annak is köszönheti, hogy az akkor már ismert színészeknek megnőtt a díjazásuk. Persze a fantasy látványvilága sem lett utolsó. A debütálást követően a projekt nem csak visszatérítette a költségeket, hanem óriási profitra is szert tett. 

draga-2.jpg

Pókember 3 (2207) – $258 millió

Az első két Pókember rész sikerén felbuzdulva várható volt, hogy jön a harmadik, mely minden eddiginél látványosabbra sikerült. Az agyon effektezett film végül hozta is a várt bevételi adatokat.

draga-3.jpg

Bosszúállók 2: Ultron kora (2015) – $250 millió

Talán senki sem lepődik meg azon, hogy a Bosszúállók is fent van a listán. A második részként számon tartott Ultron korát rengeteg helyszínen (Olaszországban, New Yorkban, Dél-Koreában, Bangladesben, Angliában) forgatták, csupa A listás színésszel.

draga-4.jpg

Batman Superman ellen – Az igazság hajnala (2016) – $250 millió

A hosszú forgatási idő és a rengeteg számítógépes utómunka miatt sokáig emlegették, hogy ez lesz minden idők legdrágább filmje. Azonban a végeredmény sem a rajongókat, sem a kritikusokat nem nyűgözte le.

draga-5.jpg

A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken (2011) – $250 millió

A Karib-tenger kalózai harmadik részével sem spórolt a stúdió. A több egzotikus helyszínen forgatott film hatalmas szereplőgárdát vonultatott fel, mely mellé még hozzájöttek a speciális effektekkel járó költségek is.

draga-6.jpg

Aranyhaj és a nagy gubanc (2010) - $260 millió

Talán az Aranyhaj az egyik legmeglepőbb szereplő a listánkon. Az film magas költsége főként annak tudható be, hogy elkészítése közel 10 éven át zajlott, ami alatt egy elég szép számú stáb fizetését kellett állnia a stúdiónak.

draga-8.jpg

John Carter (2012) - $260 millió

Az Edgar Rice Burrough regénye alapján készült film is az elnyúlt forgatási idő miatt került be a legdrágább filmek listájába. A fantasy-sci-fi több jelenetét  utólag kellett felvenni, nem beszélve a hosszadalmas utómunkálatokról.

draga-9.jpg

A Karib-tenger kalózai: A világ végén (2007) - $300 millió

A Karib-tenger kalózai ismét szerepel a listánkon, most a negyedik részével, amely sokáig vezette a legdrágább filmek mezőnyét.

draga-7.jpg

Igazság Ligája (2017) - $300 millió

A rendezőváltás miatt hosszúra nyúlt utóforgatások és a digitális utómunka ellenére a tavaly debütált Igazság Listája végül nem hozta a hozzá fűzött reményeket, hiszen a film végül hatalmasat bukott a mozikban.

draga-10.jpg

A filmek költségvetésének forrása: imdb.com, boxofficemojo.com

Szólj hozzá