2018. már 27.

10 filmklasszikus, amihez jön a folytatás!

írta: agn.f
10 filmklasszikus, amihez jön a folytatás!

A 80-as és 90-es évek mozifilmjei valószínűleg sokunk gyerekkorát végigkísérték. Legendás korszak volt ez a filmek terén, amit mi sem bizonyít jobban, mint a számos folytatás és reboot. Idén különösen sok filmklasszikus folytatásáról érkezett hír. Az persze örök kérdés mennyire van szükségünk ennyi részre, hiszen sokszor az évek alatt kifárad a történet és romlik a minőség. A most következő válogatásukban bemutatunk 10 klasszikus filmet, amelyeket a közeljövőben már biztosan láthatunk a mozivásznon. Ha nem szeretnél lemaradni egyik premierről sem, akkor vásárolj mozijegyet a Simple alkalmazáson keresztül gyorsan és egyszerűen, sorban állás nélkül!

Indiana Jones

80-9.jpg

Steven Spielberg jelentette be, hogy 2020 július 10-én debütál majd a mozikban az Indiana Jones 5. része, mely ismét (jövőre már a 77. életévébe lépő) Harrison Ford főszereplésével készül. Az első részt 1981-ben mutatták be, majd Az elveszett frigyláda fosztogatóit 1984-ben az Indiana Jones és a Végzet Temploma, majd 1989-ben az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag követte. A folytatásra majdnem húsz évet kellett várni, ekkor érkezett a mozikba az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága. A négy film együttesen óriási népszerűségre tett szert és majdnem 2 milliárd dollárt hozott a Lucasfilm konyhájára. Spielberg megígérte, a felfokozott várakozásokhoz méltóan valami nagy durranást hoz majd az ötödik rész.

Terminátor

ujra-1.jpg

Az első Terminátor-film 1984-ben debütált az amerikai mozikban Arnold Schwarzenegger főszereplésével. A film sikerén felbuzdulva sorra készültek a folytatások, amelyek közül a legújabb, szám szerint a 6. rész 2019 júniusában érkezik. James Cameron tavaly ősszel jelentette be, hogy érkezik a következő Terminátor rész, amely félig reboot, félig pedig egy új harmadik rész lesz. A történetről egyelőre csak annyit tudni, hogy Mexikóvárosban fog játszódni az 1990-es Terminátor 2 – Az ítélet napja eseményei után. Persze a főszereplő ismét Arnold Schwarzenegger lesz, aki mellett Linda Hamilton is visszatér majd. A film Tim Miller rendezésében érkezik, de James Cameron is aktívan részt vesz majd a munkálatokban. Külön érdekesség, hogy a filmet Budapesten fogják forgatni.

Mátrix

matrix.jpg

Pont egy éve jelentették be, hogy a Warner a Mátrix-széria újraindításán dolgozik. A Wachowski-fivérek által írt és rendezett eredeti trilógia összesen 1.6 milliárd dolláros bevételt hozott a Warner-nek, amely főként az első film erős történetének, karaktereinek és formabontó speciális effekteknek köszönhető. A folytatás forgatókönyvírója, Zak Penn a napokban nyilatkozott arról, hogy a folytatás tovább fogja bővíteni a már ismert világot és új történetet fog feldolgozni, így azok, akik attól tartottak, hogy egy reboot-ról lesz szó, végre felsóhajthatnak. Arról, hogy milyen irányba fognak elindulni a készítők egyelőre még semmit se tudni, mint ahogy az is rejtély, hogy a film eredeti rendezőpárosa, Lily Wachowski és Lana Wachoeski visszatér-e rendezői székbe.

Robotzsaru

ujra-2.jpg

Bár 2014-ben megpróbálták feldolgozni az eredeti történetet, de sem a rajongóknak, sem a kritikusoknak nem nyerte el a tetszését a reboot. Most viszont érkezik az újabb rész, ami az 1987-es film közvetlen folytatása lesz. A hírt maga Edward Neumeier erősítette meg, aki az 1987-es film forgatókönyvén dolgozott. Neumeier egyelőre arról nem árult el részleteket, hogy az új film mennyire fog kapcsolódni a már létező 1990-es és 1993-as folytatásokhoz. Azonban így, hogy a tervezett film már magáénak tudhatja az eredeti forgatókönyvírót, reméljük az eredetihez hű folytatást kapunk.

Penge

ujra-3.jpg

Az 1998-ban indult nagy sikerű franchise összes három rész élt meg, így valószínűleg sokan örülnének, ha ismét láthatnák a vámpírvadász történetét. A film jogai 2014-ben visszakerültek a Marvelhez, akik azóta nem léptek a projekttel kapcsolatban. Azonban egy nemrég adott interjú szerint Wesley Snipes úgy tűnik szívesen visszatérne a Penge 4. részében. Az üggyel kapcsolatban a Marvel Studio elnöke, Kevin Feige is nyilatkozott egy tavalyi interjúban, aki szerint van rá esély, hogy ismét viszontláthatjuk kedvencünket a mozivásznon.

Man in Black

ujra-4.jpg

A Sony gőzerővel dolgozik az imádott ügynökös film következő részén, ami már évek óta lázban tartja a trilógia rajongóit. Sajnos az biztos, hogy a jól ismert ügynökök bőrében Will Smith-t és Tommy Lee Jones-t nem látjuk viszont. Azonban a hírek szerint a Thor sztárja, Chris Hemsworth már a szerződésírás finishében jár, így ő már biztosan feltűnik majd a klasszikus film spin-off-jában. A forgatások az Egyesült Királyságban és Németországban hamarosan kezdetét is veszik. A rendező székben pedig a Halálos iram 8 készítője, F. Gary Grey foglal majd helyet.

Beverly Hills-i zsaru

ujra-5.jpg

A film negyedik része már régóta húzódik, ami főként Eddie Murpy hibája, hiszen kijelentette, hogy kizárólag akkor hajlandó szerepelni a filmben, ha annak forgatókönyve megfelelő minőségű. Ennek köszönhetően a film eredeti rendezője, Brett Ratner ott is hagyta a projektet. A helyére Adil El Arbi és Bilall Fallah rendezőpáros érkezett. Az új részben Murphy már egy rutinos, tapasztalt zsarut fog játszani, aki egy fiatalkori énjére emlékeztető társat kap. A film a tervek szerint 50 millió dolláros költségvetéssel forog, jelentős része pedig Detroitban fog játszódni.

Jurassic World

A Jurassic World legújabb része J.A. Bayona rendezésében idén nyáron, június 7-én debütál a hazai mozikban. A film több évvel a Jurassic World első része után játszódik. Egy kitörni készülő vulkán veszélyezteti az Isla Nublaron-on élő lényeket, amik teljesen elfoglalták a szigetet. Az első részből is jól ismert Claire Dearing megalapította a Dinosaur Protection Group nevű szervezetet, ami a dinoszauruszok fennmaradásáért küzd. A szervezet mellett Chris Pratt, Oxen Grady és Bryce Dalls Howard segítenek a különleges állatok megmentésében. Bár még be sem mutatták a második részt, már hivatalos, hogy jön a trilógia harmadik része is, amelyet 2021-ben mutatnak be a mozikba.

Star Wars

A listából persze nem hagyhatjuk ki az idén tavasszal bemutatásra kerülő spin-off-ot, Solo: Egy Star Wars-történet-et, amely Han Solo fiatalkori életét dolgozza fel. A történet 10 évvel a Star Wars: Egy új remény előtt játszódik. A fiatal Solo-t Alden Ehrenreich fogja játszani, akit már láthattunk a Lenyűgöző Teremtmények és az Ave, Cézar című filmben is. Alden Ehrenreich mellett a filmvásznon feltűnik majd a bűnöző Beckett szerepében Woody Harrelson is. A misztikus Kira-t a Trónok Harcából ismert Emilia Clarke fogja játszani. A legújabb Star Wars rész Ron Howard rendezésében május 24-én debütál a hazai mozikban.

Star Trek

ujra-6.jpg

Habár a legutóbbi Star Trek film bevételi adatai messze a várakozások alatt teljesítették, a negyedik rész mégis elkészülhet, méghozzá nem is akárki jóvoltából. Még decemberben robbant a hír, hogy Tarantino a tizedik, és tervei szerint utolsó rendezésének Star Trek-filmet akar, és erről állítólag meg is egyezett a franchise-ért felelős J. J. Abrams-al. Noha erről egyelőre semmi hivatalos információ sincs, az biztos, hogy a film forgatókönyvén A visszatérőt jegyző Mark L. Smith már dolgozik. Továbbá az is biztos, hogy Chris Hemsworth is feltűnik majd a készülő filmben.

Képek forrása: imdb.com

Szólj hozzá