2018. ápr 10.

Hollywood leghíresebb testvérpárjai!

írta: agn.f
Hollywood leghíresebb testvérpárjai!

Híresek, tehetségesek és testvérek!

A filmipar több színészdinasztiát is kitermelt az évek során. Míg vannak családok, akik már annak is örülnek, ha az egyik gyermekből filmsztár válik, azonban vannak olyan szülők, akik ezt duplán is elmondhatják magukról.

Chris és Liam Hemsworth

Az ausztrál származású testvérpár, Chris és Liam Hemsworth elsőként tévés szerepekben tűntek fel. Chris 2004 és 2007 között állandó szereplője volt az Otthonunk című sorozatnak. Liam-et pedig elsőként a Szomszédok című műsorban láthattuk. Azóta Chris felbukkant a Star Trek-ben, a Cash című filmben, de talán leginkább Thor-ként ismerhetjük. Liam romantikus szépfiúként mutatkozott be Hollywoodban, Miley Cyrus oldalán Az utolsó dal című filmben, majd idővel feltűnt Az éhezők viadalában is.

testver-1.jpgGetty Images / Kevin Winter

James és Dave Franco

A Franco testvéreket esetében nem meglepő, hogy mindketten a színészetet választották, hiszen anyjuk íróként és színésznőként, nagyanyjuk szintén íróként tevékenykedett. A színészkedés eleinte csak James-t érdekelte, Dave saját bevallása szerint túl szégyenlős volt a munkához. Dave számára a Dokik című sorozat volt az ugródeszka. Idővel feltűnt a 21 Jump Street-ben, a Szemfényvesztőkben, az Idegpályában és a Rossz szomszédságban is. Bátyját, James-t 127 óra című filmben nyújtott alakításáért Oscar-díjra is jelölték.

testver-2.jpgGetty Images / Alberto E. Rodriguez

Elle és Dakota Fanning

Hollywood két szőkesége fiatal koruk ellenére (Elle 20, és Dakota 24), már régóta szerepelnek a kamerák előtt. Az idősebb lány, Dakota 2000-ben tűnt fel először a Vészhelyzet egyik epizódjában, azóta számtalan produkcióban, például a Világok harcában, Alkonyat trilógiában, Tűzben edzett férfiban is láthattuk. Húga, Elle már 8 évesen a Doktor House egyik epizódjában szerepelt, később pedig a Demónában, Super 8-ban, Az éjszaka törvényeiben is feltűnt.

testver-3.jpgfansshare.com

Emily és Zooey Deschanel

Bár 4 év van közöttük, a Deschanel lányok úgy hasonlítanak egymásra, hogy akár ikrek is lehetnének. Emily 1976-ban született, főként a Hideghegyből, a Pókember 2-ből és a Dr. Csont című sorozatból ismerhetjük. Talán nála még ismertebb testvére, Zooey, akinek nevéhez köthető a Galaxis útikalauz stopposoknak, Az igenember és a Majdnem híres című film. Azonban nővéréhez hasonlóan a tévézés sem áll tőle messze, ugyanis 2011-től a New Girl című sorozat főszereplője.

testver-4.jpgGetty Images  / Frazer Harrison

Jake és Maggie Gyllenhaal

A Deschanel testvérekhez hasonlóan Jake és Maggie Gyillenhaal között is 4 év korkülönbség van. Bár Jake a fiatalabb, kettőjük közül ő kezdte a színészkedést, 1991-ben tűnt fel először az Irány Colorado! című filmben. Maggie egy évvel később követte testvérét a Lápvilág című filmdrámában. A testvérpár több filmben is szerepelt együtt, először az 1998-as Fű alatt című filmben, majd a Donnie Darko című drámában is feltűntek.

testver-5.jpgGetty Images / George Pimentel

Ben és Casey Affleck

Bár Ben és Casey között szinte napra pontosan 3 év a korkülönbség, azonban pályájuk már eltérő ritmusban haladt. Ben eleinte több sikerfilmben (Armageddon, Holtodiglan, Pearl Harbor) is feltűnt, mielőtt rendezőként folytatta volna pályáját. Casey viszont pont fordítva, elsőként független filmes vonalon haladt, majd idővel belevágott a nagyobb filmes szerepekbe is. 

testver-6.jpgGetty Images

Ashley, Mary-Kate, Elizabeth Olsen

Talán kijelenthetjük, hogy Ashley és Mary-Kate Olsen Hollywood legismertebb ikerpárja, akik már gyerekszínészként tévénézők millióit hódították meg a Bír-lak című sorozatban. Azonban talán kevesen tudják, hogy az ikrek húga, Elizabeth Olsen is színészkedéssel keresi kenyerét. A színésznőt leginkább a Marvel-filmekből ismert telepatikus erőkkel rendelkező Wanda Maximoff szerepében ismerhetjük.

testver-7.jpgGetty Images / Clint Spaulding/Patrick McMullan

Forrás: imdb.com

Szólj hozzá