2017. nov 30.

Daisy Ridley kiszáll a Star Wars IX. után

írta: agn.f
Daisy Ridley kiszáll a Star Wars IX. után

starwars-1.jpg

Daisy Ridley a Rolling Stone magazinnak adott interjújában beszélt Rey karakteréről és a Star Wars IX. utáni terveiről.

Daisy elsőként a Star Wars: Az Ébredő Erőben játszotta el Rey szerepét, ami óriási sikert hozott a színésznőnek.

„Nem igen tudtam, hogy mire vállalkoztam. El se olvastam a forgatókönyvet, csak annyit láttam, hogy kedves emberek vesznek részt benne, ezért azonnal igent mondtam. Már belátom, hogy sokkal szerencsésebb vagyok, mint ahogy eddig sejtettem, hogy részese lehetek valami rendkívülinek.”

Amikor a magazin arról kérdezte a színésznőt, hogy szeretné-e a IX. rész után is eljátszani Rey szerepét, Daisy egyértelműen nemmel válaszolt. Csak három részre szerződött és úgy érzi,az a helyes, ha a IX. rész után már nem szerepel többet. Azonban tudjuk, hogy ez semmit se jelent, hisz Mark Hamill sok év kihagyás után tért vissza Luke Skywalker szerepében.

starwars-2.jpg

„Nagyon izgatott vagyok, hogy elkészíthetem ezt a három filmet, de utána kiszállnék. Végtére is három filmre szerződtem le. Úgy gondolom, hogy ez három film is marad. Azt hiszem ez lesz a legjobb idő arra, hogy kiszálljak.”

Ez azonban nem jelenti azt, hogy Rey karakterét a következő részekben semmilyen formában nem láthatjuk viszont, hiszem már állítólag gondolkoznak azon, mit kezdjenek az eddigi karakterekkel a XI. rész után. A film rendezője, J.J. Adams azt nyilatkozta a Rolling Stone magazinnak, hogy a IX. Epizód lesz a Skywalker Saga befejező része. Még nem tudni, hogy ezután mit tartogat a jövő a következő Star Wars részek számára.

A következő Star Wars film, Az utolsó Jedik címmel idén decemberben kerül a mozikba. A IX. rész megjelenése pedig 2019. december 20-án várható.

Forrás: GeekTyrant

Képek forrása: IMDb

Szólj hozzá