2018. ápr 24.

A NASA tudósai utálták a Gravitáció-filmet

írta: agn.f
A NASA tudósai utálták a Gravitáció-filmet

gravity.jpg

Bár a Gravitáció című filmet a nézők és a kritikusok is egyöntetűen imádták, a NASA tudósai már kevésbé voltak elragadtatva az alkotástól. Most a BBC egyik kisfilmjében az űrügynökség szakemberei meséltek kedvenc űrfilmjeikről.

A dolgozók állítása szerint Alfonso Cuarón filmjében számtalan tudományos hiba van, amelyek egyáltalán nem felelnek meg a valóságnak. A megkérdezettek szerint például Sandra Bullock túl könnyen mozog a különböző keringési pályák között. Másrészt az egész film sokkal veszélyesebbnek festi le az űrutazást, mint amilyen valójában. A NASA tudósai hasonlóan rossz véleménnyel voltak az Armageddon, a Mars mentőakció, A vörös bolygó és a Majmok bolygója című filmekről is.

Azonban természetesen voltak filmek, amelyeket kifejezetten szerettek a dolgozók. Ilyen volt a Mentőexpedíció, A számolás joga és a Csillagok között. Legfőképp az Apollo 13-al voltak elégedettek, ugyanis szerintük ez a film ábrázolja legpontosabban az űrutazást. Így, ha valaki a tudományos hitelességet tartja szem előtt, akkor mindenképpen érdemes megnézni ezeket az alkotásokat. Már csak azért is, mert a BBC-nek nyilatkozó kutatók szerint elsősorban a filmek inspirálták őket a szakmaválasztásban.

A teljes kisfilmet itt tudjátok megnézni! 

Miért fáradnátok a sorban állással, ha pár gombnyomással tiétek lehet a kívánt mozijegy? 
Ehhez használjátok a Simple alkalmazást!

 

Forrás: bbc.com

Képek forrása: imdb.com

Szólj hozzá

NASA Gravitáció