2018. jan 11.

Már biztosan jön a Fekete Özvegy film!

írta: agn.f
Már biztosan jön a Fekete Özvegy film!

fekete-1.jpg

A Marvel már évek óta tervezgeti az önálló Fekete Özvegy filmet, most úgy tűnik végre előrelépés is történt a projektben.

Egy bennfentes forrás szerint állítólag a szuperhősfilm előkészületi stádiumba került. Sőt, egy forgatókönyvírót is leszerződtetett a stúdió, Jac Schaeffer személyében. Schaeffer nevéhez olyan filmek köthetőek, mint a Szerelemóra, vagy a The Shower. Az utóbbi bekerült a 2014-es év legjobb forgatókönyveinek listájába is. Az azonban kicsit aggasztó, hogy ő írta az Olaf karácsonyi kalandja című kisfilmet, ami enyhén szólva nem nyerte el a nézők tetszését.

Kevin Feige idén ősszel állítólag több jelölttel is találkozott, sőt Scarlett Johanssonnal is egyeztetett a filmmel kapcsolatban. A színésznő először 2010-ben a Vasember 2-ben játszotta el Fekete Özvegy szerepét, majd ezt követően az összes Bosszúálló filmben, az Amerika Kapitány: A tél katonájában és a Polgárháborúban is feltűnt.

Reméljük, ez a hír már biztosan azt jelenti, hogy zöld utat kapott a Fekete Özvegy film. Mindenesetre azt látva mekkora igény van a filmre a rajongók körében valószínűleg érdemes lenne megvalósítani a projektet.

fekete-2.jpg

Forrás: cinemablend.com

Képek forrása: IMDb

Szólj hozzá

Fekete Özvegy