Botrány Az Igazság Ligájának rendezői változatáról
Bár Az Igazság Ligája a várakozáson aluli nyitóhétvégét produkált, a közönség nagy része lelkesedéssel fogadta az új részt. Azonban voltak olyanok, akik kifogásolták a film hosszát, ami a tervezettnél sokkal rövidebb lett.
A film eredeti rendezője Zack Snyder lánya hirtelen halála miatt úgy döntött képtelen folytatni a munkát és át kell adnia a stafétabotot másnak. Bár a Warner felajánlotta Snydernek, hogy eltolják a bemutatót, végül a rendező nem élt vele, nem akarta, hogy ez határozza meg a film sorsát. Így egy új rendező, Joss Whedon fejezte be a már szinte kész filmet.
Ebből kifolyólag a stúdió utolsó pillanatban a játékidőt is 1 óra 49 percre vágatta, az egy órával hosszabbra tervezett film helyett.
A felháborodott rajongók szerint az új rendező, Joss Whedon tette tökre a filmet, viszont vannak olyanok is akik szerint meg pont ő mentette meg a produkciót. A feldühödött rajongok petíciót indítottak a rendezői változat kiadásáért. A petícióban nem csak a kimaradt jelenetek kiadását követelik a rajongók, hanem azt is, hogy azok DVD-n és Blu-Ray-en is elérhetőek legyenek.
Azonban most felröppentek a hírek, hogy ezek a kivágott jelenek egyáltalán léteznek-e. Míg egyes vélemények szerint egy közel 3 órás jelentsor hiányzik, addig mások szerint egyáltalán nem is léteztek soha ezek a jelenetek. Egy szuperhős filmekben dolgozó vizuális effektekkel foglalkozó szakember is nyilatkozott az üggyel kapcsolatban:
„Nincs semmiféle Snyder-változat. A rendezők a munka haladtával folyamatosan változtatnak a vágásokon, ezáltal néhány félig kész jelenetet leselejteznek, melyek néha kiszivárognak”
Azonban a rajongókat ez se győzte meg. Akár igaz a hír, akár nem, a petíció lassan eléri a 100.000 támogatót.
Forrás: MovieWeb
Képek forrása: IMDb