2018. jan 10.

Bizonytalan az új Zöld Lámpás-film sorsa

írta: agn.f
Bizonytalan az új Zöld Lámpás-film sorsa

green-1.jpg

Bár a 2009-es Zöld Lámpás Ryan Reynolds főszereplésével nagyot bukott a mozikban, a készítők rövid időre rá berendelték 2020-ra az újabb részt, Green Lantern Corps címmel. Azonban az utóbbi időben a DC bevételi adatait nézve kétségessé vált, hogy a film valóban megvalósul-e.

A tavaly bemutatott Igazság Ligája nem teljesített olyan jól, mint amire a DC eredetileg számított. Ezáltal több a közeljövőben tervezett filmjük, így a Green Lantern Corps elkészítése is kérdésessé vált. A film forgatókönyvírója, David S. Goyer se nyilatkozott túl reménykeltően a témával kapcsolatban:

„Nem tudom. Ki tudja mi lesz, főleg a mostani DC Univerzumos problémák miatt. Egyértelműen most újra kell gondolni sok mindent.”

A filmmel kapcsolatban az utóbbi években azért megtudtunk pár részletet. Idén júliusban egy bennfentes forrásból tudjuk, hogy a kaszting már közben megkezdődött. Egy volt katonai tesztpilóta, Hal Jordan szerepére 39 és 50 közötti színészeket, míg a főszereplő, John Stewert szerepére egy fiatal, 21-30 közötti színészt keresnek a készítők. Egy másik bennfentes forrásból pedig az is kiderült, hogy a film rendezői székében a stúdió David S. Goyer-t szeretné látni. A hír eddig még nem lett megerősítve, azonban az biztos, hogy Goyer 2017 januárjában megírta a film forgatókönyvet.

Azonban kétséges, hogy a 2020-ra tervezett projekt valóban megvalósul-e. Viszont biztató jel, hogy a brazil Comic Con-on bejelentett jövőbeli DC filmeket felsorakoztató listán is szerepelt a Zöld Lámpás. Így reménykedhetünk a film érkezésében. 

Forrás: MovieWeb

Képek: IMDb

Szólj hozzá